Útleírás

Vissza a túrákhoz
Túrakód: V003_01 Túranév: Szentes térsége / Alsó-Kurca #1 / Szentes - Fahíd - Szentes Feltöltve:
Frissítve:
Bejárva:
2017-12-19
2019-01-21
2019-05-12
Nehézség: Táv: 18 km Átemelések száma: 2 db  

 

Elhagyva város központi részét, 18 km-es vízitúra során a kalandor szinte részévé válhat a Kurca „vadvilágának”, valamint kipróbálhat egy átemelési helyet is, mely ezen a vízen kenuzva egyébként is kikerülhetetlen feladat.

 


Kiindulási pontunk a Dózsa-ház / Jupát Túrabázis mellett található móló  (24,5 cskm), (úp.: 000iep).
Innen lefelé, a boltíves kőhíd irányába indulunk el (az alsó szakasz minden vízszintnél járható).
A hidat 2012-ben szélesítették ki és újították fel (24,4 cskm). Áthaladunk alatta, és közvetlenül utána megcsodálhatjuk az egyedülálló folyóvízi szökőkutat. Az Eszperantó híd (24,3 cskm) következik, szerkezete acél cölöpökön nyugszik.
Kissé távolabb kiszélesedik a „folyó”, és élővilága is gazdagabbá válik. Évszaktól függően kisebb-nagyobb víziszárnyasokkal, mocsári teknősökkel, színes repülő rovarokkal találkozhatunk.
Ebben a kiöblösödő részben helyezkedik el az Üdülőközpont mólója is (j-part), amely magántulajdon. Se itt, se a területhez tartozó partszakaszon ne szálljunk ki előzetes egyeztetés nélkül! (Elérhetőségük ITT.)
A kanyarulat végén – ismét keskenyebbre szűkült folyón - érjük el az acélszerkezetű Kutató hidat (23,6 cskm).  Itt aztán tószerűvé szélesedik a víz, így a továbbhaladás irányát nem biztos, hogy azonnal észrevesszük.
Kievezésünk helyén a legkeskenyebb a Kurca utunk során. Ez kedvelt horgászhely. (Legyünk tekintettel a horgászokra!)
Innen vadregényesebb szakaszon haladhatunk az acélszerkezetű llona-parti gyaloghídig (22,4 cskm), amely egy öblösebb rész után kerül elénk. Lassítsunk, átkelnünk a j.-part mentén célszerű (NY-i oldal)! Erről ugyanis kicsit magasabb a szerkezet, de itt is le kell hajolnunk az átsiklás idejére. A korábbi, fa szerkezetű híd cölöpjeinek csonkjai a meder középső részén, a víz szintje alatt rejtőznek, ez komoly veszélyforrás!
Később ismét lakott területhez érünk (b. part). Itt találhatunk alkalmas helyet a kiszálláshoz, de a mólókat ne használjuk, ugyanis magántulajdonban vannak.
A Stammer híd, melyet hamarosan elérünk (21,7 cskm), szintén „meghajlásra” kényszerít bennünket, de itt mehetünk lendületből, mert ez picivel magasabb az előzőnél. A sikeres átkelést követően néhány enyhe ívű kanyarulat után érjük el a 451-es főút hídját (20,0 cskm). Ezután nádasokkal övezett szakasz kanyarog: rövidebb jobbos ív, majd egy nagy balkanyarulat (Disznó-zug) után pillanthatjuk a Talomi tiltót (Berki zsilip, 19,1 cskm), (úp.: 001atemp).
Kiszálláshoz a műtárgy közelében célszerű helyet keresnünk. Nehezíti ezt, hogy az uszadék is felszaporodik időnként, de kellő körültekintéssel ez a probléma megoldható. Gyakran találkozhatunk itt horgász sporttársakkal.
Az alsó oldalon történő leszállás után rövid evezéssel elérjük a Berki hidat (18,4 cskm). Alsó oldalán, a b-parton (DK-i oldal) kiszállva (úp.: 036kbp) rövid sétával (130 m) fel tudjuk tölteni vízkészletünket. Itt mind közkút, mind ártézi kút működik (úp.: 037viz) a régi iskolaépület mellett, egy „beugróban”.
Tovább kenuzva hol keskenyebb, hol szélesebb vízen élvezhetjük az Alsó-Kurca nyugalmát. Itt-ott tanyák is vannak a parton, melyek a hamisítatlan alföldi táj békéjével teszik még teljesebbé az élményt. Néhány íves rész és bő 4,5 km után egy szűk balos kanyarulatból kievezve már láthatjuk túránk fordulópontját (up.: 002ford), a Fahídnak nevezett, ám valójában vasbeton szerkezetű hidat (14,8 cskm).

Parti pihenésre, kiszállásra kicsit visszább találunk alkalmas helyet, vagy helyeket (döntsünk belátásunk szerint).

Visszafelé a már ismert vízen haladhatunk a kiszálló pontig.

(Tracket nem azért töltöttük fel, mert félünk, hogy elveszel; hanem azért, hogy be tudd tájolni az érintett szakaszt a műholdképen.)

Feldolgozták: Virág Olga,  (VZs)

Tapasztalataidat, él ményeidet őrömmel fogadjuk! / Élménybeszámoló menüpontban (vállalható keret között) közzé tesszük./
(Fotó és videó anyagokat is várunk.) 

Leírás letöltése: Word, PDF 
(Nyomtatás: Word formátumot állólapként befűzött A4-re, utólagos A5-re vágással, PDF-et A5-ös állólapra javasolt.)

Túrakenu igénylésével kapcsolatos információk ITT.
Túravezetéssel kapcsolatos információk ITT.
Kiegészítő foglalkozással, terepgyakorlattal kapcsolatos információk ITT.
GPS igénylésével kapcsolatos információk ITT.
Ha túrát csak az egyik irányban teljesíted, kenu szállításával kapcsolatban ITT érdeklődhetsz.
 


Túraajánlatainkat eléred a SprtMap telefonos applikációban is!  Alkalmazás letöltése: Android verzió, iPhone verzió. 

Ha a túra leírásához módosítási javaslatod van, kérlek küldd el nekünk a turak@jupat.hu e-mail címre!

Kapcsolódó túrák

Túrakód Túranév Típus Táv Nehézség Letölthető
nyomvonal
Élmény-
beszámoló
Útleírás Részletek
V003_02 Szentes térsége / Alsó-Kurca #2 / Szentes - Szegvár - Szentes 1 24 km 5 1 0 1 reszletek

Támogatók, segítők:

Médiapartnerek:

Honlap működtetők: