Útleírás

Vissza a túrákhoz
Túrakód: V005_07 Túranév: Szentes térsége / Vizek útjain / Kurca-kör #3 (3 nap) Feltöltve:
Frissítve:
Bejárva:
2019-02-10
2019-04-04
2018-05-20
Nehézség: Táv: 71 km Átemelések száma: 9 db  

71 kilométeres vízi utunk a Kurca felső szakaszával indul, melyet nyúlfarknyi Köröst követően hosszas Alsó-Tiszai rész követ, majd az Alsó-Kurca beevezésével térünk vissza kiindulási pontunkhoz.
Eközben több látványosság és kiegészítő programlehetőség kínálkozik, mellyel bőségesen kiegészíthető a kaland.
(Az út kétnapos változata teljesítménytúrát kínál – itt a kevesebb idő kevesebb csatolt programra ad lehetőséget -, a túra négynapos változata pedig egy ópusztaszeri gyalogtúrával válik teljessé.) 


 1. nap (15,9 km, 5 átemelés, track: V005m071, V005m072, V005m073)
Kiindulási pontunk a szentesi Dózsa-ház mellett található móló (24,5 cskm, úp.: 000iep).
Felfelé (balra) indulva az Ifjúsági Ház hídjával (24,8 cskm) találkozunk először. Óvatosan közelítsük meg, győződjünk meg róla, hogy biztonságosan átférünk alatta! (A következő pár száz méteres szakasz kedvelt városi horgászhely, legyünk tekintettel a sporttársakra!)
A közvetlenül előttünk lévő műtárgy a Makai-híd (25,1 cskm), mely fél „arasszal” még alacsonyabb az előzőnél. Ez balesetveszélyes lehet, ha nem vagyunk eléggé óvatosak! Ha ezt az akadályt is sikerrel vettük (szárazon, vagy vízen) akkor már semmi sem állhat az utunkba, és bizonyosan el fogjuk érni a kórházi hidak csoportját, melyek közül a legtávolabbi a Mentők hídja (25,7 cskm). Addig azonban még átsiklunk a Kiss Zsigmond utca közforgalmi hídja (25,5 cskm), majd újabb két gyaloghíd alatt (25,6 cskm, 25,7 cskm). Közülük az első különlegesen szép építmény. Ha itt partra szállunk, megtekinthetjük Kisfaludi Strobl Zsigmond „Kis makrancos” című bronzszobrának 1958-ban felállított másolatát (úp.: 002latv), vagy a vízről is látható távol-keleti stílusú pagodát, mely Szentes első termálkútját rejti (ezeknél a hidaknál a vízállás is kiszállásra és átemelésre kényszerítheti a túrázót, azonban a part alacsony és füves. Ne feledjük, hogy egészségügyi intézmény területén vagyunk, az ennek megfelelő viselkedés elvárt!)
A kórház területét elhagyva uszadékfogó állja utunkat (úp.: 003atemp), melynél átemelés szükséges (felette, vagy mellette). Kicsivel feljebb, a Szalai utca közforgalmat bonyolító hídja (26,1 cskm), után a Bali-híd (26,2 cskm) alatt siklunk át, amely mély „meghajlásra” kényszeríti a túrázót. A sok híd után itt viszont végre kihúzhatjuk magunkat. Az előttünk álló szakasz még lakott terület, a bal oldalunkon egészen a vízig érő telkek mentén haladunk tovább. Kiérve erről a részről hirtelen csöppenünk a „vadonba”. Itt már sűrű nádas övezi a partokat, és az élővilág is változatosabbá, nyüzsgőbbé válik
Odébb ismét híd, mögötte zsilip kerül látómezőnkbe (27,8 cskm, 1-es zsilip vagy Bikaistálló tiltó), mely túránk következő átemelési pontját jelenti (úp.: 004atemp). A híd alatt van lehetőség kiszállásra, habár némi rutint igényel mind a kikötés, mind a hajó kiemelése. A duzzasztó másik oldalán már könnyebb feladatot jelent az indulás. (Az átemelési pontra történő érkezésünk és átemelésünk esetenként a horgászok nemtetszését válthatja ki. Ne lepődjünk meg, ha ezt szóvá is teszik, de nem érdemes vitába bonyolódni. Viszont jó, ha tudjuk, hogy efféle műtárgyak 50 m-es körzetében tilos horgászni. Ezt nekik is tudniuk kell, valamint azt is, hogy nem magánvizeken vagyunk, és továbbjutnunk sincs más lehetőség, mint itt átemelni.)

A következő szakaszon a partszegélyt többnyire nádas borítja. Nagy ívű S-kanyarulat beevezését követően érjük el az 1966-ban létesült vasúti hidat (29,6 cskm), melynél jó mélyre kell hajolnunk az átjutás érdekében. Közben a 28,6 cskm-nél elhaladtunk a Kommün-csatorna torkolata mellett, melyet fém zsilipszerkezet választ el a Kurcától. Odébb keskeny, hosszanti elhelyezkedésű nádszigettel megosztott mederben siklottunk. A híd felső oldalán lévő kanyarulat felett a Veker-ér torkollik be (30,3 cskm) szabad befolyással (a vízszintet a 200 m-rel beljebb lévő zsilipnél szabályozzák). Mire ideérünk, már látjuk az előttünk keresztben húzódó töltést, rajta a földutat, mely a Zuhogói tiltót rejti (30,6 cskm), mely túránk következő átemelési pontja (úp.: 005atemp). Kiszállásra a velünk szemben lévő szakasz a legalkalmasabb. Itt pihenőt tudunk tartani, valamint két kiegészítő programot is beiktathatunk.

A közelebbit DK felé indulva egy 115 méteres sétával érhetjük el (úp.: 006latv, tack: V005o071). Ez egy emlékhely, melyet az itt hősi halált halt Ifj. Vitéz Nemes Kisbarnoki Farkas Ferenc magyar királyi páncélos hadnagy emlékére állítottak.
A távolabbit először ÉNY, majd DNY felé indulva 1,4 kilométeres gyalogtúrával érhetjük el (úp.: 007latv, track: V005o072). Ezen a helyen állt Koszta József (Szentes legjelentősebb festőművészének) lakhelye, tanyája. (Arra kérlek, hogy úgy érj ide, hogy előzőleg az ITT és ITT elérhető anyagokat már áttanulmányoztad, és rászántál ennek a videónak a megnézésére 24 percet! Ez azért fontos, hogy megértsd, miért ajánlom ennek a helynek a megtekintését. Itt ugyanis nem fogsz találni sem műtermet, sem tanyát, de már az összedőlt falak agyagtégláinak maradványait is visszahódította a vad természet. Azonban ha felkészülten érkezel, akkor meg fog érinteni a hely szelleme. Ameddig bandukolsz ide, s vissza a Kurcához, tarts nyitva a szemed! A táj, a környező tanyák, a korábban látott képek… Csak így értheted meg.)
A kiegészítő programok idejére ne feledkezzünk meg felszereléseink biztonságának megteremtéséről!

A felső oldalon hajóba ülve hatalmas ívek, hurkok beevezésébe kezdünk, melyek partján szórványosan tanyák és hétvégi házak találhatóak, így a parton vagy mólókon ücsörgő, zsákmányra leső horgászokkal itt is gyakran találkozhatunk. Damilba gabalyodásunk elkerülése érdekében célszerű a meder közepén haladnunk.
Kilométerekkel feljebb, a 35,1 cskm szelvényben evezünk át a 45123-as út hídja alatt. Kicsivel odébb úgy érezhetjük, hogy időutazást tettünk a múltba; a 35,9 cskm-nél érjük el a használaton kívüli fahíd még fellelhető szerkezeti elemeit (úp.:008hid), melyek mesterségesen kialakított szűkület partjai között feszülnek. A következő kanyarulat után kedvelt kirándulórészre érkezünk; balunkon szinte összeérnek a mólók, melyeken (különböző mértékű kidolgozottsággal) több helyütt kalyibák is állnak. A vízi alkalmatosságokon itt is sokszor lesik horgászok a pecabotok spiccének mozgásait, így ezen a szakaszon is szerencsésebb inkább az ellenkező oldal felé húzódnunk, arról ugyanis nád övezi a partszegélyt. Utunk ezen szakaszát nádszűkület zárja le, melyen átevezve már csak néhány nagy ívű kanyar választ el bennünket túránk következő átemelési pontjától, melynek közelében ismét hétvégi telkek, rajtuk házikók jelennek meg a partokon. A meder végénél a zsiliphez érve a V005m071 track mentén menjünk jobbra a fűzfák alatti részre, hogy megfelelő kiszállóhelyre érjünk (úp.: 009kiszp)!

A hajót kiemelve át kell sétálnunk vele a töltés túlsó oldalára, a 190 méterre lévő vízellátó csatorna végéhez. Eközben elhaladunk a helyiek által „lavór” néven emlegetett ellennyomó medence mellett. A csatornát elérve tudunk ismét vízre szállni (úp.: 010beszp), azonban itt legyünk nagyon figyelmesek, körültekintőek, és ne közvetlenül a végénél rakjuk vízre hajónkat! Ha feltöltési időszakban érkezünk, akkor áramlás van a csatornában, és a végétől a töltés alatt elhelyezkedő csövön halad tovább a víz, mely komoly veszélyforrást jelent. (Ez nem állandóan feltöltött csatorna, ezért állapotáról célszerű előre tájékozódnunk helyismerettel rendelkezőtől. Bátran kérdezhetsz bennünket is!)
A 680 méter leevezését követően ismét kiszálló pont (úp.: 011kiszp), ez után egy száraz szakasz (90 m), majd leszállás (úp.: 012beszp) következik, de ez már az utolsó Mindszentig, a Kurca torkolatának eléréséig (26,4 km). Vízre szállásnál ismét körültekintőek kell lennünk, hiszen vízkivételi mű mellett tesszük ezt! Itt, a műtárgynál ne fürödjünk! Részben mert tiltott, részben igen veszélyes is. (A szerkezet üzemelése esetén különösebb hanghatást nem tapasztalunk, viszont jelentős szívóerővel rendelkezik a vízszint alatti csővégeknél, mely itt is komoly veszélyforrást jelent.)

Innen már látjuk a híres Körös-toroki homokpadot, mely első táborhelyünk és strandolási lehetőségünk is egyben (243,9 fkm, úp.: 013kbp). A nyári szezon idején a terület alsó és felső részén van lehetőségünk kikötni. A strandon a frekventált üdülőhelyeken megszokott gasztronómiai kínálatot találjuk. Az üdülőterület bejáratánál, a körforgalom mellett artézi kút található (úp.: 014viz), így van lehetőségünk folyadékpótlásra.
(Itt se feledkezzünk meg gondoskodni felszerelésünk biztonságáról!)

A partszakasz közepe körül találjuk a fémvázas Rév-kilátót (úp.: 015kilat), melyről – némi belépődíj ellenében – megcsodálhatjuk a környező területekre nyíló csodás panorámát.

Kissé távolabb (1,2 km) merészkedve az üdülőterülettől a város irányába a település „gyöngyszemét” érhetjük el: a Csongrádi Óvárosban, vagy más néven Belsővárosban találhatóak a Csongrádi Kézművesházak (élő skanzen). Itt a helytörténeti gyűjtemény mellett múltbéli mesterségek kincsei is felfedezhetőek:
Halász-ház / úp.: 016muze / Ék u. 2.
Fazekas-ház / úp.: 017muze / Öregvár u. 39.
Múzeum-ház / úp.: 018muze / Gyökér u. 1. (Képmelléklet: ITT.)
Textiles ház / úp.: 019muze / Gyökér u.
Kosárfonó műhely / úp.: 020muze / Öregvár u. 58.
Fafaragó-ház / úp.: 021muze / Öregvár u. 55.
Mézeskalács-ház / úp.: 022muze / Öregvár u. 52. 

Táborozásra két lehetőségünk kínálkozik:
1. / Felpakolunk a (fizetős) kempingbe, hogy élvezhessünk az általa kínált kényelmet (zuhanyzó, wc, főzési lehetőség, stb.), de ezzel jóval közelebb kerülünk a zajos éjszakai élet erős hangforrásaihoz (közvetlenül a bulik egyik helyszínéül szolgáló ún. „Vállalkozók Udvara” mellett található a kemping, mindössze egyetlen vékonyka kerítés választja el őket egymástól).
2. / Lent maradunk a vízhez közelebb, a part alsó szakaszán, csendesebb és könnyebben kontrollálható tábort kialakítva. (Én mindig az utóbbit választom, és ezt is javaslom. Hideg vizes zuhanyzót, wc-t, mosdót találunk a parti sétány mellett is, ezek ingyenesen használhatók.)

FIGYELEM! Ez a hely nem csak az egyedülálló homokfövenyéről ismert, hanem élénk éjszakai életéről is, mely majdnem minden hétvégén tetőfokára hág! Emiatt sokszor megfordul itt az élet: akkor indul a buli, amikor már nyugovóra kellene térni, egész éjszaka tart az „őrület” (több helyszínen folynak különböző zenés rendezvények az üdülőterületen), és ez sokszor csak napkeltére, vagy még később hagy alább. Túránk tervezésekor éppen ezért nagyon fontos, hogy tájékozódjunk előre az aktuális rendezvényekről, vagy legalább a kikötést követően érdeklődjünk ezekről a kemping recepcióján, hogy ne egy kellemetlen éjszaka emlékével kezdődjön túránk második napja! 

2. nap (28,2 km, track: V005m074)
Reggel használjuk ki a strand nyújtotta lehetőségeket, majd „tengerre”!
Lefelé haladva rövidesen látómezőnkbe kerül előbb a vasúti, majd szinte rögtön utána a közúti híd is. A kettő között található a 240 fkm-es tábla (jobbról). A hidak alatt a 239-es fkm-nél érkezünk a szentesi üdülőterületet felső széléhez. A strandot elérvén (238,6 fkm) ismét kiköthetünk, melyhez a főszezonban a part bójákon kívül eső alsó vagy felső részét válasszuk! Fenn artézi kutat (úp.: 023viz), szezonban büféket, mosdót, hideg vizes zuhanyzót is találunk.

Ismét hajóba szállva a kanyar után találjuk a hátralévő tiszai szakaszon fellelhető két jelentős homokpad egyikét (237 fkm, úp.: 024kbp).
Lejjebb, a 235 fkm alatt/felett terül el a bal parton a helyiek által „Sziget” néven emlegetett terület. Itt az ártérben hobbikertek, gyümölcsfás telkek találhatók. A vízpart ezen szakaszán mólók sorakoznak, melyeken gyakran horgászok lesik a pecabot végének rezdüléseit.
A túloldalon, a kanyar kezdeténél vízkivételi mű látható. A kanyarulat alatt a 234 fkm-nél homokszegélyt találunk, mely jó mártózási lehetőséget kínál a túrázónak (úp.: 025kbp). Innen hosszan belátható szakaszok következnek, melyek kevés változatossággal szolgálnak, de ugyanakkor nagy nyugalmat biztosítanak az erre fogékonyaknak. (Ezen részen erősebb déli szél esetén zord feltételeket szabhat a folyó jelentős hullámok korbácsolásával.) Közben a 230 fkm-nél elsiklunk az egykori révátkelő mellett, melynek valamikori létezéséről már csak a parton (észrevehetetlenül) megbúvó drótkötélfeszítő csörlő tanúskodik.
Amennyiben szeretnénk kipróbálni a tiszai „csorgás” megnyugtató élményét, azt itt célszerű megtennünk, mert a Kurcán erre már nem lesz lehetőség.  A monoton szakasznak a 227 fkm alatt kezdődő nagy ívű jobbos kanyarulat vet véget. Az alján hirtelen éles bal kanyar következik, mely alaposan megforgatja a vizet, és az újabb fürdőzési lehetőséget kínáló szegvári homokpartot rejti (224,3 fkm, úp: 026kbp). Itt közepes vízállás esetén is homokra tudunk kiszállni; a helyszín alkalmas pihenésre, fürdőzésre. Pancsoláskor azonban legyünk körültekintőek, hiszen a víz bedőlt fákat, tuskókat rejt/rejthet, melyek elhelyezkedése évről-évre, vagy akár hétről-hétre is változhat! (A tiszai homokpadok folyamatosan alakulhatnak az áradások romboló-építő hatásának következtében.) Mielőtt ugrálásba kezdünk – az erre egyébként alkalmas, hirtelen mélyülő partszakaszon – feltétlenül derítsük fel a területet!

Továbbhaladva elsiklunk a csanyteleki lejáró betonlépcsője (224 fkm, jobbról), majd kicsivel lejjebb egy vízkivételi mű mellett.
A 221,2 fkm-nél a jobb oldalunkon torkollik be a Dong-éri főcsatorna (úp.: 027tork), mely kedvező vízállás esetén rövid (440 méteres), de annál vadregényesebb kiruccanásra csábít (track: V005o073): az ártéri erdőn keresztül szűk kanyarok leküzdésével ki tudunk evezni a töltésnél található árvízkapuig, mely merőben új élményt nyújt a túrázónak, és egyben kihívást a kormányosnak.
A mederbe visszatérvén a hamarosan következő balos kanyarulatban ismét vízkivételi mű látható a töltésalapnak támaszkodó folyó partján, vele szemben kicsiny homokszegély teremt újabb lehetőséget a mártózásra.
A Kurca torkolatát a 217,8 fkm-nél (balról) találjuk. Kissé lejjebb (227 fkm) a komp kötele alatt kell átsiklanunk. Ha mozgásban van – azaz átkelést bonyolít le - mindig mögötte menjünk és legyünk tekintettel arra, hogy a kifeszített kötélnek a meder közepén van a legnagyobb „hasa”, itt lóg be leginkább! Kedvezőtlen fényviszonyok esetén nehéz megítélni a kötél víz feletti magasságát, ezért ezzel ne kísérletezzünk! A parthoz közelebbi részen biztosan elférünk alatta (amennyiben a kompkötél nincs kifeszítve, ezt egy kitűzött fehér zászlóval jelzik). (Bővebben ITT.)
A következő balos kanyarulatban a 215,3 fkm-nél érjük el túránk második táborhelyét (egyben fordulópontját), a mindszenti Tisza-parti strandot. Nyári szezonban a terület alsó és felső részén van lehetőségünk kikötni. A strandon büféket és közkutat (úp.: 028viz) is találunk. A szezonális jelleggel működő kempinget a parton felsétálva találjuk, ha itt szeretnénk tölteni az éjszakát, ez felpakolást kíván (úp.: 029camp).
Itt se feledkezzünk meg felszerelésünk biztonságáról gondoskodni! Pancsoljunk, pihenjünk, nézelődjünk!
A délután során kiegészítő programot is beiktathatunk, ugyanis a kék négyszög túrajelölés mentén elindulva innen 1,6 kilométeres sétával érhetjük el a komplejárót, mely mellet megnézhetjük a Kurca 2000. évben megsérült - akkor 115 éves - torkolati csőzsilipjének elzáró berendezését
(úp.: 030latv), közben pedig elballagunk néhány öreg (több öles) feketenyár mellett is (track.: V005o074).
 

3. nap (26,2 km, 4 átemelés, track: V005j071, V005j072, V005j073, V005j074)
Reggel használjuk ki a strand nyújtotta lehetőségeket! (Ugyanakkor érdemes korán elindulni, hiszen számításba kell vennünk a sodrásmentes evezés, valamint az átemelések jelentősebb időigényét, melyet az uralkodó széljárás még tovább növelhet! Kiegészítő programokra is bőven kínálkozik lehetőség, melyek szintén időigényes tevékenységek.)
A rév eléréséig mólók és csónakkikötők kerülgetésével kell haladnunk, melyeken gyakran horgászok koncentrálnak a spiccek rezdüléseire.
A Kurca torkolatát a 217,8 fkm-nél (b.) érjük el, mely egyben a tiszai szakasz végét is jelenti. Az átemeléshez (track: V005j072, 325 m) kiszállni a torkolat felső sarkánál található vízmérce lépcsője kínál állandó lehetőséget (úp.: 031kiszp), de a pillanatnyi vízállás és a partszakasz állapotának szemrevételezésével döntsünk belátásunk szerint! Kedvező vízállás esetén a csatornán be is tudunk evezni az 1885-ben létesített csőzsilip felé, így rövidebb szárazföldi cipekedéssel tudunk „folyót váltani” (tack: V005o075).

Vízreszállásunkat szintén a pillanatnyi helyzet diktálja, de javaslatunk a nyomvonalon található 032beszp útpont. (Az itt kezdődő rövid, 1,6 km-es legalsó szakasz vízzel való feltöltöttségének állapotáról célszerű előre tájékozódnunk helyismerettel rendelkezőtől. Minket is bátran megkérdezhetsz!)
Innen már „csak” 24,1 km és három átemelés választ el bennünket célállomásunktól (Szentes, Dózsa-ház). Környezetünk is merőben megváltozik; keskenyebb a vízi tér mellettünk, állóvízi növényzettel szegélyezett partszakaszok lesznek jellemzőek, és részben a vadvilág is más képet mutat. Itt azonban a természethez is közelebb kerülünk.
Nekivágva ennek a szakasznak több íven keresztül rendkívül vadregényes, náddal, sással szegélyezett mederben járunk, és igazán szép természeti környezetben jutunk el a Pintér-híd tövébe, ahol átemelésre (úp.: 033atemp, 1,9 cskm) kényszerülünk. Kiszállásunk helyét az aktuális vízállás függvényében kell eldöntenünk (van, hogy a híd és zsilip között is meg tudjuk tenni, de akad olyan is, amikor a híd előtt van módunk a partja jutni és a hajót kiemelni).
Mielőtt ismét vízre szállunk, opcionális programlehetőség kínálkozik: a híd tövétől a bal parton indul a Kurca-Parti Tanösvény (úp.: 034tano
track: V005o076), mely közel két kilométeren keresztül kanyarog a meder mentén. A túra során négy információs tábla mutatja be a terület élővilágát, valamint három pihenőhelyet is kialakítottak rajta.
Az Albert-csőszházi tiltó felső oldalán történő indulásunkat követően hatalmas – általam nagyon kedvelt - hurkok beevezésével érjük el a
Pap-tanyai, vagy más néven Cirok-hidat (6,2 cskm). A közelben (bal part) artézi kút is fellelhető (úp.: 035viz), melyhez vagy itt a hídnál kell kiszállnunk és 370 métert sétálnunk (track: V005o077), vagy kissé lejjebb, egy horgászhelynél (úp.: 036kbp) megállnunk és felkapaszkodnunk a meredek partfalon (track: V005o078), és így mindössze 50 méter megtételével elérjük a kutat. (Ezt a helyet horgászok alakították ki, és általában nem örülnek a közös jelenlétnek.)
A híd utáni nagy S-kanyarulat beevezését követően érünk el a Ludas-ér torkolatáig (7,4 cskm), melyet eddig nem tapasztalt keskeny szakasz követ egészen a hídig (Úsztató major, 7,9 cskm). Kiszállva egy 280 méteres sétával közkút is elérhető (úp.: 037viz, track: V005o079). Távolabb, a magas parton látható lakóházak Szegvár kórógyszentgyörgyi részéhez tartoznak. Keskeny szakaszon haladva néhány kanyarulattal feljebb érjük el a Kórógy-ér torkolatát (10 cskm), ahonnan gyorsan látómezőkbe kerül a túránk következő átemelési pontját jelentő zsilip (10,2 cskm, úp.: 038atemp). A felsővízen náddal borított partok mentén siklunk tova egy nagy jobbos kanyarulatban, mígnem kiérve a területről Szegvár lakóépületei közé csöppenünk. Vízig nyúló telkek, kertek mentén evezünk itt az elkeskenyedő mederben, amely különös hangulatot kölcsönöz e szakasznak. Láthatunk karnyújtásnyira lévő, szinte egészen a vízig leérő utcát is. Kiérve erről a szakaszról kiszélesedik a „folyó”, és elénk tárul a katolikus templom (tornya jó fotótéma), az egykori várfal, és a Szent János-híd is (12,2 cskm). Még a híd előtt elérjük túránk szegvári pihenőhelyét (úp.: 039kbp). Itt a bal parton célszerű kiszállni, megpihenni, és néhány lépéssel elsétálni a víz szélén található egykori várfal (úp.: 040latv, track: V005o0710) még fellelhető részeit megnézni. (Ne másszunk fel rá, nincs jó állapotban!)
Ellenkező irányban 305 méteres gyalogos kiruccanással felkereshetjük a Jaksa János Helytörténeti Gyűjteményt (úp.:041latv, track: V005o0711). A tárlatról részletek ebben a videóban láthatók, 5:30-7:30 közt
(A látogatás előzetes bejelentkezést igényelhet! Elérhetőség: 30/448-1587, nyitva tartás: ITT.)

Tovább lapátolva a híd felett ismét lehetőség kínálkozik a templom képi megörökítésére, majd jól karbantartott, kedvelt pecahelyek láthatók balunkon (kissé jobbra húzódva kisebb eséllyel gubancolódunk damilba, és a „békés egymás mellett élés” is könnyebben megvalósítható).
A párhuzamosan futó műúttól jobbra ívelő kanyarulattal válunk le, melyet két - hosszan belátható - szakasz követ, balról horgászhelyek végeláthatatlan sorával (itt is a fenti „konfliktuskerülő” megoldás ajánlott). A kissé monoton - és intenzív uralkodó széljárás esetén „munkás” - szakasznak a Fahídnak nevezett, ám valójában vasbeton szerkezetű híd (14,8 cskm) vet véget. Az alatta történő átjutáshoz jól le kell kucorodnunk a hajóba. Felette egy szűk jobbos kanyarulat, majd bő 4,5 km hosszan íves részek követik egymást. E szakaszon hol keskenyebb, hol szélesebb vízen élvezhetjük az Alsó-Kurca nyugalmát. Itt-ott tanyák is vannak a parton, melyek a hamisítatlan alföldi táj békéjével teszik még teljesebbé az élményt.
A Berki hidat a 18,4 cskm-nél érjük el. Alsó oldalán, a bal parton (DK-i oldal) kiszállva (úp.: 042kiszp) rövid – 135 méteres - sétával
(track: V005o0712) fel tudjuk tölteni vízkészletünket. A régi iskola épülete mellett egy „beugróban” mind közkút, mind artézi kút fellelhető
(úp.: 043víz).

Lapátot ragadva rövid evezést követően megérkezünk túránk utolsó átemelési pontjához, a Talomi tiltóhoz (Berki zsilip, 19,1 cskm),
(úp.: 044atemp). A kiszálláshoz a műtárgy közelében célszerű helyet keresnünk. Leszállásunkat nehezítheti, hogy uszadék is felszaporodik időnként a felső oldalon, de kellő körültekintéssel ez a probléma megoldható. (Gyakran találkozhatunk itt is horgászokkal.)

A nagy ívű jobbos kanyarulat (Disznó-zug) szűkebb bal ívbe vált, és immár a 451-es főút hídja alá kerülünk (20,0 cskm), melyet még néhány enyhe kanyarulat követ.  A következő műtárgy a Stammer-híd (21,7 cskm), mely újabb „meghajlásra” kényszerít bennünket. Itt egy rövid szakaszon már érintjük Szentes belterületének egy részét a jobb oldalon, odébb azonban még megélhetjük a vadont egy kicsit. Az llona-parti gyaloghíd a
22,4 cskm szelvényben „áll elénk”. Lassítsunk: átkelnünk a jobb part mentén célszerű (NY-i oldal), erről ugyanis kicsit magasabb a szerkezet, de itt is le kell hajolnunk az átsiklás idejére. A korábbi, fa szerkezetű híd cölöpjeinek csonkjai a meder középső részén, a víz szintje alatt rejtőznek, erre figyeljünk, mert komoly veszélyforrás!

Felsővízen tovább haladva kikötési pontunk felé kiöblösödő és összébb szűkülő részek váltogatják egymást. A második kiszélesedő részt követően, hirtelen kerülünk ismét vissza a civilizációba: a Szentesi Üdülőközpont csúszdájának, majd kőházikóinak látványa szakít ki bennünket végérvényesen a természet szoros öleléséből, egyben esélyt teremtve a kaland túlélésére. A Szentesi Kertészeti Kutató Állomás acél szerkezetű gyaloghídját (23,6 cskm) követő balos kanyarulatban egészen a vízig ér a kemping, hangulatos lakóhelyet biztosítva az alkalmi letelepedőknek. A kiöblösödő részben a bal oldalon helyezkedik el az Üdülőközpont mólója is, amely magántulajdon, ezért se itt, se a területhez tartozó partszakaszon ne szálljunk ki előzetes egyeztetés nélkül! (Elérhetőségük ITT.)
A szűkületet elérve már szemünk elé tárulnak Szentes központi épületeinek jellegzetes tornyai, a Kurca-parti belváros képe. A hidak sorának vége felé a 2018-ban újjá épített Eszperantó-híd (24,3 cskm) alatt siklunk át. A folyóvízi szökőkút megcsodálása közben már jól látszik a háttérben a közforgalmat bonyolító boltíves kőhíd (24,4 cskm). (A hidat 2012-ben szélesítették ki és újították fel.) Innen, az ív alól is jól látható már túránk célállomása, a Dózsa-ház mellett található móló (24,5 cskm), mely túránk kiindulási pontja is volt (úp.: 000iep).

Talán benned is felmerült a kérdés: Milyen jellegű víz a Kurca folyó? (GYIK / Vízitúrák / 3/)

Feldolgozták: Erdélyszky
Szilvia, Virág Olga(VZs)

Tapasztalataidat, él ményeidet őrömmel fogadjuk! / Élménybeszámoló menüpontban (vállalható keret között) közzé tesszük.
(Fotó és videó anyagokat is várunk.)

Leírás letöltése: WordPDF 
(Nyomtatás: Word formátumot állólapként befűzött A4-re, utólagos A5-re vágással, PDF-et A5-ös állólapra javasolt.)

Túrakenu igénylésével kapcsolatos információk ITT.
Túravezetéssel kapcsolatos információk ITT.
Kiegészítő foglalkozással, terepgyakorlattal kapcsolatos információk ITT.
GPS igénylésével kapcsolatos információk ITT. 
Ha túrát csak részlegesen teljesíted, szállítással kapcsolatban ITT érdeklődhetsz.

Geocaching (közelben):
1318. Szentes főterén (GCSZEN)
1310. Széchenyi liget - Szentes (GCKURC)
1184. Szegvár, a vár és a malom (GCSzeg)
 
 


 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Túraajánlatainkat eléred a SprtMap telefonos applikációban is!  Alkalmazás letöltése: Android verzió, iPhone verzió. 

Ha a túra leírásához módosítási javaslatod van, kérlek küldd el nekünk a turak@jupat.hu e-mail címre!

Kapcsolódó túrák

Túrakód Túranév Típus Táv Nehézség Letölthető
nyomvonal
Élmény-
beszámoló
Útleírás Részletek
V005_08 Szentes térsége / Vizek útjain / Kurca-kör #4 (4 nap) 1 71 km 4 1 0 1 reszletek
V005_06 Szentes térsége / Vizek útjain / Kurca-kör #2 (2 nap) 1 66 km 6 1 0 1 reszletek
V005_05 Szentes térsége / Vizek útjain / Kurca-kör #1 (1 nap) 1 66 km 10 1 0 1 reszletek

Támogatók, segítők:

Médiapartnerek:

Honlap működtetők: